Hogy elfeledjük az élet búját s bajait az ember képes volt megalkotni a helyzetkomikumot.
Egy kései éjszakán, a mackó alkatú és az ehhez társuló nagybőgőt idéző hangú húsz év körüli hősünk egyedül maradt otthon. Jó gyerek lévén mindenféle fényforrást kiiktatott a lakásban, csak a számítógép monitora világított, amit épp meredten bámult. Valami zörgött az előszobában - végre hazajött fater - gondolta magában, és ezzel le is zárta a zajforrás keresését. Pár perc múlva kikászálódott a gép elől, és neki indult a konyhának, hogy valami élelemforrás után nézzen. Éjszakai portyázása után szobája felé tartott, amikor megint hallotta a zörgést a nappaliból, ami mellett elhaladt a folyosón, hát már csak benéz – határozta el. Találkozott is a sötétbe burkolózó férfialakkal , és mindenféle mérlegelés után ráköszönt:
- Szasz fater!- a kései órával nem törődve elég hangosan.
Az árnyékember érezhetően nem tudta kezelni ezt a helyzetet, és pánikszerű menekülésbe kezdett a nappalin át az előszobába ahol a már előzetesen betört ajtón át próbálva menekülni. De azaz intervallum, amíg hősünk a konyhában is járt épp elég volt, hogy annyira átrendezze a szoba tárgyait, hogy sietős kedvű betörőnk könnyedén megbotolva az odahányt cipőkben egyszerűen lefejelje a kilincset…
És igen, így sikerült már-már „Home alone”-os szinten ártalmatlanná tenni egy betörőt, a mit sem sejtő, kései torkoskodó hősünknek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.