Ha egyszer is átérezted azt a tüzet, amikor látod Unikornisod más karjában, ha eddigi középszerű életedben álmodtál már zuhanásról, akkor átérzed más fájdalmát. Sosem tudhatod mi lett, volna ha. Ha nem teszed meg, ha nem léped át a küszöböt, ha elég bátor vagy ahhoz, hogy elengedd. Ha kibírod a fájdalmat, amit az elvesztésével érzel. Akkor megértenéd az életed mozgatórugóját. Akkor tudnád a kérdésedre a választ, amit még senkinek nem mertél feltenni. Mert csak akkor tudod értékelni azt, aki melletted van, ha előtte kitépted szívedből minden rossz emlékkel , hogy csak a jónak , csak a határtalan boldogságnak hagyva helyet ezzel, visszafogadd.

---

"Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő
vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór:
úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző
dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban.

Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik,
és virágai fényét magába rejtve hordja,
szerelmed tette, hogy testemben él sötéten
a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről.

 

Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól és mivégre,
gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek,
így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni,

csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én,
oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen,
oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul."  *Pablo Neruda

---

"Szép, gyönyörû szép, gyönyörû szép, hogy élsz,
Gyönyörû a kép, gyönyörû szép, gyönyörû szép, hogy újra élünk,
Gyönyörû a fény, hogy nem kell félnünk együtt,
A megtalált útról nem kell letérnünk.

Szép, gyönyörû szép, gyönyörû szép, hogy újra itt vagy,
Gyönyörû a kép, ma minden más, ma minden fény,Üzeni a fény, hogy rám vársz újra,
Üzeni a fény, hogy mindig nálam voltál,
Sodor az ér, de hozzám visszataláltál.

Szép, gyönyörû szép, gyönyörû szép, hogy újra itt vagy,
Gyönyörû a fény, esetlen minden lépés,
Mit nélküled kéne lépni,
Ha te nem vagy, nem kell senki más,
Ma minden más, ma minden fény.

Gyönyörû szép, gyönyörû szép, hogy újra élünk,
Gyönyörû a kép, gyönyörû szép, hogy újra itt vagy,
Gyönyörû a fény, hogy nem kell félnünk együtt,
A megtalált útról nem kell letérnünk.

Szép, gyönyörû szép, gyönyörû szép, hogy újra látlak,
Gyönyörû a kép, ma minden más - csak te és én.
Ma minden más, csak adj és kérj! 
Ma minden más,Ma minden más." *Edda-Ma minden más ('92)

Könnyű lehet annak, aki szellemként jár köztünk, aki felnőve vesztette el életét és létezési formáját? Boldog lehet-e a fojtó magányban? Bár sosem ismert mást, sosem tudta milyen igazán szeretni és szeretve lenni, csak a könnyű és fájdalommentes élvezetek hajhászása tette olyanná ami. Ő nem érez bűntudatot, nem ismer fájdalmat, de nem ismer örömöt sem. Valójában azt hiszi, hogy ismer. Mindenkinek ismernie kell, csak neki könnyebb a nemtörődömség és az élvhajhászat álcája mögé bújni, bár pont ezzel vesztette el emberi mivoltát, ahogy nem volt képes átérezni a lét örömét. Mert mindig elkerülte a szenvedést és most csak, mint árnyék mászkál az élők között, akik némán és ugyan olyan szürkén nézik végig kínkeserves halálát, ahogy ő élte életét. De csak így tud menekülni a sötét ködből, ami múló élete magányát befedte.

Azaz apró de felettébb perzselő érzés mikor tudod hogy, mondanod kell valamit, mert különben felrobbansz. Amikor magányosan otthon gubbasztasz, és nem tudsz mit tenni, csak kavarognak a gondolatok a fejedben. Legszívesebben csak minden gond, érzés és bármiféle hiányérzet nélkül merengenél a semmibe, de nem tudsz. El kell mondanod, le kell írnod, ki kell kiáltanod a világ felé. Ezt teszem most is. Te pedig csak merengsz a semmibe.
Sose kérdezd , a végén mindenre fény derül.